Ugyan hó volt a fülemben is, de azt hallottam, hogy nevetnek rajtunk. Felkaptam a fejem és körbenéztem, de hamar észrevettem a srácokat, akik épp rajtam nevettek.
- Hagyod, hogy egy csaj leverjen? – vigyorgott pimaszul Any.
- Mit kerestek itt? – lepődtem meg.
- Jöttünk látogatni, meg persze boldog újévet kívánni – mosolygott Kaede.
- Akkor kösz szépen mindenkinek.
- Hm… Mi van a nyakadon?
- Semmi – tettem oda kezemet.
- Csak nem kiszívta a barátnőd? – hangsúlyozta az utolsó szót Yasu és Samre nézett, aki sokatmondóan elpirult. – Szóval igen.
Nem válaszolt egyikünk sem, de a többiek így is tudták mi a helyzet és csak elégedetten mosolyogtak.
- Mikor történt ez az egész? – érdeklődött Ayame.
- Tegnap – válaszoltunk egyszerre rövid hallgatás után.
- Akkor kezdjetek el szépen mesélni.
Röviden elmeséltük a történteket az elejétől a végéig. A többiek arckifejezése minden esemény után változott, de a végére csak mosolyogtak.
- Mióta vagy te ilyen romantikus? – tette fel a kérdést Ren merő gúnnyal a hangjában.
- Hát… Még ti sem tudtok róla mindent. De nekem is lenne egy kérdésem hozzátok – néztem rá Hirotora és Kaedere – Mióta jártok?
Még válaszolni sem tudtak, mikor Sam értetlenül nézett rájuk.
- Mi? – döbbent le
- Hát… - kezdett bele Kaede – Nem sokkal az után jöttünk össze, hogy Any és Yasu járni kezdtek.
- Mi? – döbbent meg mégjobban Sam. – Minden rajongói oldalt megnéztem, olvastam a magazinokat, de ezekről semmi nem volt benne.
- Mivel ezt nem hagytuk, hogy megtudják. Egyedül csak Seita rakhatta volna fel ezt.
- De én megigértem, hogy ami a bandával kapcsolatos azt nem feszegetem.
- Ha már szóba került a banda – fordult felém Hiroto – nem gondolkodtál rajta, hogy belépj?
Sam az egész beszélgetés alatt le volt döbbenve, nem tudta elképzelni, hogy mi lehet itt.
- Ugyan, nem illenék közétek, hisz tudjátok. Én csak „szövegeket hadarok a zenei alapokra” – tettem karba a kezemet.
- Persze te kis rapper. Hogy állsz a szövegeiddel? – kérdezte Miki.
- Mostanában nem írok annyit, de néha összehozok egy-két sort.
- Egy pillanat – szólt közbe Sam – Mi van?
- Néhány dolgot még te sem tudsz a pasidról – jelentette ki Any. – Például, hogy általánosban menőbb volt, mint mi.
- Tessék?
- Ja, olyan szövegeket nyomott le, hogy mindenki csak nézett – csatlakozott be Sen. – Például a leghíresebb számunk a Love ya az ő közreműködésével született meg.
- Ugyan már – legyintettem.
- Ne szerénykedj, hisz hetedikben még nem gondoltuk, hogy a te számoddal fogunk ekkora sikereket elérni. De még mindig nem értem, miért nem vállalod fel?
- Nem szeretem a felhajtást.
Szívesen beszéltem volna még ezekről a srácokkal, de észrevettem, hogy Sam teljesen kimarad ebből és enyhe utalást tettem erre. Hamar leesett nekik mi a pálya és témát váltottunk, amihez Sam is hozzá tudott szólni.
Észre sem vettem, mikor mentek el, de csak azon kaptam magam, hogy Sam és én a parkban sétálunk a hóesésben kéz a kézben.
- Még mindig nehéz felfognom – törte meg a csendet Sam.
- Mit?
- Közel 4 hónapja ismerlek, de mégis alig tudok rólad valamit.
- Jól van ez így – csókoltam meg – Néha jobb is, ha vannak dolgok, amik nem derülnek ki.
- Lehet, hogy igazad van – mosolygott rám.
- Ne menjünk vissza? Hátha apám megérkezett.
- De, menjünk.
Nem is tévedtem, mert mire visszaértünk apám már otthon volt épp a tengeren történtekről mesélhetett, mert ismertem a jellegzetes bajuszpördrését, csak akkor csinálja, ha a tengerről mesél. Kapitány kalapja alól néhány szőke tincs lógott az arcába kicsit takarva barna szemeit. Hát igen, látszik, kire hasonlít jobban a bátyám.
- Szia apa – mondtam széles mosollyal az arcomon.
- Szervusz bajnok, hol voltál eddig – még szinte be sem fejezte a kérdést, mikor észrevette a hátam mögött Samet és elmosolyodott – Ki ez a kis tünemény?
- A barátnője – vágta rá egyből Dan.
- Jó napot – szeppent meg Sam – a nevem Samantha, de szólítson nyugodtan Samnek.
- Örvendek Samantha.
Csak mosolyogni tudtam, mert végre úgy tünt az életemben egy sorsdöntő fordulat történt. Némán hallgattuk végig apám történetét és úgy szorítottam Sam kezét, mintha soha nem akarnám elengedni.
