Miközben gondolataimba merültem, észre sem vettem, hogy Sam egész végig nézett.
- Valami baj van? – aggodalmaskodott – Úgy elbambultál.
- Semmi, csak elgondolkodtam.
- Mégis min?
- Sok dolgon. Főleg olyanon, amit nem mondhatok el.
- De kiváncsi vagyok rá.
- Ugyan, úgy sem érdekelne.
- De, mond el, kérlek – a szemei érdeklődve csillogta, ezért nem tehettem mást.
- Jól van, de ezt Arashinak el ne mond, mert megöl.
- Mit csináltál?
- Hát ezt nem most csináltam… Tudod, csak másfél éve lakok itt és amint elkezdtem a középiskolát… Arashi lett az egyetlen barátom és ezért nem akarom, hogy tudja… Akkoriban szerelmes voltam Diába.
Ezen a mondaton Sam nagyon megdöbbent. Mintha nem hitte volna el.
- Mi van?
- De nem akartam tönkretenni a barátságunkat, mert tudtam, hogy Arashinak is tetszik, ezért inkább azt tettem, hogy összehoztam őket. De ezt egyiküknek sem mondtam el.
- Igazuk volt a lányoknak.
- Miben?
- Te tényleg nagyon kedves vagy – mosolygott rám.
Tehát tényleg rólam beszéltek akkor. De vajon ez előnyőmre válik?
- És… Szeretnék kérni valamit…
- Mit?
- Tetszik egy fiú és szeretném megtudni, hogy talán lenne értelme bepróbálkoznom.
Ennél a mondatnál teljesen összeomlottam. Olyan érzés volt, mintha minden lépésem fájt volna és végül meg is álltam. Szinte a levegő is megfagyott körülöttem. Fejemet lehajtottam és meg sem tudtam szólalni. Sam csak később vette észre, hogy megálltam, ezért odajött hozzám.
- Valami baj van? – kérdezte értetlenül.
- Ki az a srác?
- Az osztályból az egyik srác, a neve Meron.
Tudhattam volna. Őt mindenki csak úgy ismerte, hogy Tokió csókkirálya. Minden lánynak tetszett, de persze ő egyszer sem gondolta komolyan. A lányokat mindig csak kihasználta, amint megkapta, amit akart, egyből eldobta és ment a következőhöz. Ennek ellenére mégis imádják.
- Had kérdezzek valamit.
- Mi az?
- Tudod, hogy miket mondanak róla?
- Ha a becenevére gondolsz, akkor igen. De én nem hiszek a pletykáknak, az ilyeneket csak azért találják ki, hogy bemocskolják. Biztos vagyok benne, hogy valamelyik volt barátnője találta ki.
Ezt eltalálta. De nem csak egy barátnője volt, különben is elég érdekes lenne, hogy több lány állítja, pontosan ugyan azt. De olyan érzésem volt, mintha egy világ omlott volna össze bennem.
- Akkor ugye segítesz?
- Persze – keserűen elmosolyodtam – rám mindig számíthatsz, itt vagyok neked, ha segítség kell.
Reméltem, hogy ezt célzásnak veszi, de nem így történt. Elmosolyodott és átölelt, de éreztem, hogy ez is csak egy baráti ölelés, nem több annál.
- Hogy köszönhetném meg ezt neked?
- Nem kell. Ez a dolga egy barátnak – az utolsó szót olyan nehezen és keserű ízzel a számban mondtam ki. Számomra ez a szó értelmét vesztette. – Nekem mostmár haza kéne mennem. Te is siess haza.
- Oké, még egyszer kösz – azzal hátat fordítot és már ment is, azért egyszer hátrafordult és integetett nekem és én is visszaintettem.
Még az időjárás is a lelkemet tükrözte. A szél elkezdett nagyon erősen fújni és az ég is beborult. De engem az sem érdekel, hogyha bőrig ázok, vagy belém csap egy villám. Ezek után semmi nem fájna már annyira, mint az a néhány szó.
Lassan elindultam hazafelé, már csak egy sarok volt. Az ég dörgött és villámokat szórt és az eső is elkezdett esni. Nem is bántam, mert legalább az eső elmosta azt a könnycseppet, amit bánatomban ejtettem.
Amint hazaértem, már mindenki otthon volt. Naoki a legkisebb hugommal, Mionnal játszott. A lányok a kanapén ugráltak miközben Dan nyugodtan ült a laptopjával az ölében.
- Végre hazaértél – mondta, közben a tekintetét le sem vette a képernyőről. – kölcsönvettem a gépedet, ha nem baj.
- Nem érdekel – mondtam kicsit ellenszenves hangon, amit én is észrevettem.
- Mi bajod van?
- Nincs jó kedvem, ennyi az egész
Ennyiben is hagytam és rájuk sem nézzve felmentem a szobámba.
- Mi baja van a bátyónak? – kérdezte Naoki.
- Nem tudom, de jobb lesz, ha megnézem – válaszolt Dan és utánam jött – Jól vagy? – kopogott, de mivel nem válaszoltam benyitott. – Mi bajod van?
Nem érdekelt, hogy vizes vagyok, az ágyam szélén ültem, kezemben a rajzfüzetemmel és készültem széttépni, de valamiért nem tudtam. Hiába akartam, valami megakadályozott.
- Tünj el!
- Addig nem, amíg nem mondod el, hogy mi van.
Még egyszer megpróbáltam széttépni, de most sem tudtam. A füzet kicsúszott a kezemből, és ahogy a földre esett kinyílt az egyik oldalon. Pont ott, ahol az a rajzom volt, amit tegnap este csináltam, mikor éjszaka felébredtem és nem tudtam elaludni. Sam volt rajta abban a ruhájában, amiben a koncerten. Gyönyörű mosolyát és csillogó szemeit kiemelte a halványrózsaszín felsője, amin kövekkel ki volt rakva, hogy Love me.
Dan odajött és felvéve a füzetem átlapozta a rajzokat.
- A barátnőd?
- Nem.
- Akkor meg ki?
- Az a lány, aki összetörte a szívem.
Ezen a mondaton eléggé meghökkent, mert úgy nézett rám, mint soha.
- Mit mondtál?
- Semmit.
- Még soha nem voltál ilyen, komoly dolog lehet.
Semmit sem mondtam csak hátrafordultam és nézztem, ahogy az eső veri az ablakot. Nem is kellett mondanom semmit, Dan így is tudta már, hogy tényleg komoly dologról van szó.
- Értem. Majd elmondod, ha akarod – ment kifelé a szobámból. – Egyébként anya ma nem jön haza, ezért rendelünk. Kérsz valamit?
- Nem vagyok éhes.
Látszott rajta, hogy erre a válaszra számított. Kiment a szobámból én meg végre egyedül lehettem. Legalább is alig egy percre, ugyanis egy ismerős zene szólalt meg.
Mikor feljöttem, a táskámat csak bedobtam a sarokba és nem akartam róla tudomást venni, de a zene továbbra is szólt. Odamentem és kivettem belőle a mobilom és kis habozás után felvettem.
- Hallgatlak.
- Végre felvetted – szólt a másik oldalról egy ideges hang.
- Mi van Ren?
- Igen, szia neked is.
- Bocs, nincs jó kedvem.
- Várj, kihangosítalak, hogy a srácok is halljanak. Szóval mi van?
- Semmi.
- A hangodból észre lehet venni, hogy valami bajod van – szólt bele Any.
- Ez hosszú, nem akarom elmesélni, de térjünk rá arra, hogy miért hívtatok.
- Nekünk holnaptól már szünet van, nektek mikor lesz?
- Csütörtökön már nem lesz tanítás.
- Remek, akkor a jövőhéten nem megyünk el valahova? Elnézzhetnénk Hokkaidóra, rég voltunk otthon.
- Jól hangzik – derültem fel egy kicsit.
- Hozhatnád a barátnődet is – szinte mobilon keresztül is éreztem, hogy Any vigyorog.
- Mondtam már nem a barátnőm, és különben is… Nem hinném, hogy lenne kedve hozzá.
- Jól van méregzsák, ahogy te akarod. Akkor jövőhéten megyünk?
- Ja, de bocs nekem most dolgom van, majd később beszélünk. Sziasztok.
- Hali – mondták egyszerre és letették.
Igazából nem volt semmi dolgom, csak végre szerettem volna egyedül lenni. A mobilomat is kikapcsoltam, hogy ne hívjon már senki és a szobaajtómat is bezártam. És hagytam, hogy a magány felemésszen.
