Már kezdtem azt hinni, hogy talán ez lesz az első olyan napom, hogy békén hagynak, de tévedtem. Végre az utolsó órának is vége lett, de szokás szerint megint nekem kellett letörölnöm a táblát. Ennek néha örültem, mert legalább addigra mindenki elmegy.
- Csá Seita, majd később találkozunk… Vagyis majd csak fociedzés után – köszönt el Arashi.
- Oké – vettem kezembe a táblatörlőt és kezdtem el törtölni a táblát.
Mire kész lettem a teremben már nem volt senki. Én is vettem fel a táskámat és indultam ki, amikor a folyosón találkoztam egy nem éppen kedvelt személlyel.
- Hali stréberkém.
- Neked is szia Riichi – próbáltam kikerülni, de elém ált.
- Figyu, gondoltam neked úgy sincs semmi dolgod, nekem meg edzésem van, tehát megcsinálhatnád a leckémet, oké?
- Bocs, de dolgom van – szerettem volna minél hamarabb lelépni, de egyszerűen visszarántott és a falhoz vágott.
- Ide figyelj, ez nem kérés volt, hanem utasítás, szóval most menj szépen haza és láss neki, értve vagyok?
- És ha én nem akarom?
Bárcsak ne kérdeztem volna meg, ugyanis a következő pillanatban az ökle már az arcomban volt és azt vettem észre, hogy vér csöpög a padlóra. Rájöttem, hogy az én vérem az, ami a felszakadt számból folyik, de nem tudtam sokáig nézzni, mert még egyszer megütött. Csakhogy most a szememre célzott, aminek hatására eléggé homályosan láttam utána.
- Akarsz még egyet?
Nem mondtam semmit csak nézztem a vérfoltot a padlón. Benyeltem még egy ütést és közelebbről meg tudtam nézzni a vérem. Mikor a földre kerültem még egyet belém is rúgott, de én nem mondtam semmit, csak némán türtem.
- Még mindig nehezen hiszem el, hogy tényleg a rokona vagy – szerintem még mondani akart valamit, de inkább nem mondta ki, csak elment.
Én meg úgy tettem, mintha mi sem történt volna. Összeszedtem a cuccaimat és indultam haza. Innentől csak még roszabb lett a helyzet.
Nem volt elég, hogy még mindig vérzett a szám, de még az eső is el kezdett szakadni. A vérem és az eső keveréke nem volt éppen kellemes érzés. Valamint az is közre játszott, hogy alig láttam valamit, de az eső miatt még annyit se. De nem nagyon számított, mert a kapucnim alól amúgy is alig láttam ki. Inkább a kapucni, mintsem a bátyám meglássa, mert nem mondhatom el neki, hogy a legjobb haverja vert meg. Szerintem nem is hinné el, inkább kitalálok valamit, mondjuk nekimentem egy oszlopnak vagy valami.
Nagy nehezen hazaértem, de nem számítottam vendégre. Ugyanis Arashi volt a nappaliban és pont a bátyámmal beszélgetett. Gondoltam is magamban, hogy ezt vajon mégis hogy a fenébe magyarázom meg.
- Mintha egy kicsit eláztál volna – gúnyolódott a bátyám.
- Nagyon vicces Dan – a kapucnimat az arcomra húztam, amennyire csak tudtam.
- Már nem azért, de itt bent levehetnéd a kapucnit.
- Jó nekem így – gyors léptekkel haladtam az emeleti lépcső felé, de a két kishugom a lépcső tetejéről ugrottak rám – Mia, Layla, szálj le rólam! – azzal a lendülettel, ahogy elestem, úgy esett le rólam a kapucni is.
- Haver, veled meg mi történt? Ki vert el? – értetlenkedett Arashi.
- Senki, csak… Annyira siettem haza az eső miatt, hogy elestem és… Lefejeltem egy villanyoszlopot…
- És most az igazság?
- Hát… hé hol van Naoki?
- Nem úgy volt, hogy te mész érte? – kérdezte Dan.
- Azt hittem te vagy a soros – hökkentem meg.
- Nem, én a múlthéten voltam… vagy talán két hete…
- Azt akarod mondani, hogy egyikünk sem ment el az öcsiért?
- Úgy tűnik… a lényeg az, hogy el kell érte menni, de nem én.
- Én ilyen képpel nem megyek.
- Oké, akkor megyek én – Dan felvette a kabátját és már ment is.
Én amint fel bírtam állni mentem is fel a lépcsőn, de alig tettem meg pár lépést mikor Arashi megint feltette a kérdést.
- Szóval ki vert meg?
Nem tudtam, hogy elmondjam vagy se, de muszály volt valamit mondanom.
- Riichi…
- Az a Riichi a csapatból? A bátyád legjobb haverja?
- Mit gondolsz, miért kamuztam a bátyámnak?
- De nem ez az első alkalom. Életed végig nem verheted át.
- Nem is kell, csak addig, amíg leéretségizik és fősulira megy. Várjunk, csak most esik le, hogy kerülsz ide?
- Elmaradt az edzés és mivel esik nem akartam a szobámban unatkozni.
Mondhatni legszívesebben a hátam közepére kívántam volna a társaságot, de ha már itt van…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése