„Nem mondhatnám magam átlagosnak, manapság kevesen írnak naplót. Viszont rávitt a kényszer, hogy megtegyem, mert különben elfeledném azt a csodálatos évet, amit átéltem.”
Az egész egy meleg szeptemberi napon kezdődött. Mindenki el volt foglalva azzal, hogy vajon ki lesz az új diák, de engem nagyon nem érdekelt. Egyébként az én nevem Sakan Seita 16 éves, de szinte senki sem jegyzi meg soha, amin nem is csodálkozom. Nem mondanám magam társaságkedvelőnek, amúgy sem szólnak soha hozzám, csak ha le akarják másolni a leckémet. Hát igen… Ez az ára annak, hogy okos vagyok. Kihasználnak, de egyébként teljesen gyíknak tartanak csak, mert én többet tudok, mint ők, de nem érdekel.
Régen még zavart, de most úgy gondolom, hogy csak féltékenyek rám. Különben is nincs szükségem rájuk, van egy legjobb haverom nekem az is elég. Talán elég lúzernek tartanak amiatt, hogy csak egy haverom van, de az legalább igazi. Egyedül csak az zavar, hogy ő az iskola legnépszerűbb diákja, a focicsapat kapitánya és a diáktanács szóvivője, mellette én csak egy senki vagyok.
Előszőr nem is értettem, hogy miért barátkozik velem. Az is megfordult a fejemben, hogy olyan, mint a többiek, hogy csak a leckém kell neki, de nem. Mondhatni inkább ő az, aki menővé akar tenni, mert amikor vele vagyok minden haverjának ajnározza, hogy milyen jó fej vagyok meg a többi, igaz őket ez egyáltalán nem érdekli, a szemükben én mindig csak az osztály strébere maradok, a tanárok kiskedvence.
- Cső Seita, mi a helyzet?- csattant mellőlem egy ismerős hang.
- Hali Arashi. Nem sok és veled?
- Semmi az égvilágon, tudtad, hogy új csajt kapunk?
- Már az egész osztály tudja, már nem azért.
- Igaz. Hé most jut eszembe, hogy nem csináltam meg a leckémet, odaadnád esetleg a tiédet?
Az ilyen beszólásaiért képes lennék megfolytani.
- Nyugi. Tudod, hogy csak szivatlak.
- Persze.
- De most komolyan, ne legyél már mindig ilyen merev, lazits egy kicsit, mint én – lábait felpakolta az asztalra és hátradőlt. – Nem nehéz, csak elengeded magad és annyi.
- Te könnyen beszélsz, menők menője.
- Ne kezd megint ezt. Különben is könnyű menőnek lenni csak el kell hinned magadról, hogy az vagy és a többiek is elhiszik.
- Azért nem így működik.
- Ez tény, kell érte tenned is, de az mellékes, mindent az elején kell kezdeni. Előszőr is szerezned kéne magadnak egy csajt.
- Nagyon jó vicc volt, mintha az lehetséges lenne.
És megszólalt a mindenki által utált hang, amit én csak úgy hívok, hogy becsengetés. Viszont ma nem volt olyan szörnyű, ugyanis már mindenki várta, hogy megérkezzen az új diák. Ehez nem is kellett több öt percnél ugyanis az osztályfőnökkel együtt jött be a terembe. Viszont ami ezek után történt teljesen megváltoztatta addigi életfelfogásom.
Amint megláttam, egyből úgy éreztem, hogy kell nekem. Ami egyből megfogott benne az a gyönyörű mosolya volt.
- Jó reggelt mindenkinek – köszönt a tanárnő.
- Jó reggelt tanárnő.
- Remélem mindenki tudta, hogy új diák érkezik és senkit nem ért meglepetés. Lennél szíves bemutatkozni? – az új lányra mosolyog.
- Persze. A nevem Samantha, de nektek csak Sam.
- A teljes neveden, kérlek.
- Muszály? – sóhajt és mély levegőt vesz. – Hát jó, a teljes nevem Samantha Sophie Susan Sylvia Stephen és Los Angelesből érkeztem. Ennyi elég lesz?
- Egyelőre igen, most kérlek, foglalj helyet.
- Oké – egyik kezét zsebre tette a másikkal, pedig épp egy hajtincset türt ki az arcából és közben leült a mögöttem levő helyre. – Itt megfelel?
- Tökéletes – mosolyodott el a tanárnő.
Ekkor csak egy dologra tudtam gondolni. Itt van mögöttem, de most mit tegyek? Megforduljak? Vagy ne? És mit mondjak neki?
Végül nem csináltam semmit, csak ültem a padban, bámultam ki a fejemből és hallgattam, amit a tanárnő mond. De végig csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz a szünetben? Meg merjem szólítani? De a csengetés nem adott sok időt a gondolkodásra, mert mintha hamarabb szólalt volna meg, mint kéne, én meg még semmire sem jutottam a gondolkodással.
Mire felnézztem, már csak néhányan voltak a teremben, de amin meglepődtem, hogy Samantha, vagyis Sam elöttünk áll.
- Sziasztok fiúk, te ugye Arashi vagy, igaz? – mosolyodott el.
- Igen, de honnan tudod a nevem? – értetlenkedett Arashi.
- A barátnőm már sokat mesélt rólad, tekintve, hogy vele jársz.
- Dia a barátnőd?
- Nem csak, hogy a barátnőm, de a legjobb barátnőm.
Én meg persze megint láthatalan vagyok. Legalább is addig, amíg el nem kéri lemásolni a leckémet, de neki szívesen odaadnám bármikor.
- Ja, el ne felejtsem ő itt a haverom…
- Tudom. Seita, ha jól emlékszem.
- Öhmm… Igen… – eléggé meglepődtem, hogy tudja a nevemet.
- Dia rólad is mesélt – ismét elmosolyodott.
Nem tudtam rá tovább figyelni, annyira elbűvölt a szépsége. Nem is vettem észre mikor ért véget a szünet, mert végig csak őt néztem, amíg el nem tünt a szemem elől. Ugyan elkezdődött az óra, de én csak egy dologra tudtam gondolni. Vajon ebből még lesz valami?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése