Nem mondhatnám, hogy kellemes ébredés volt. A nyakam teljesen begörcsölt és a vállam is nagyon fájt. De ez utóbbit elfeljetettem mikor észrevetettem, hogy Sam feje a vállamon van, és karjaival átölel.
Olyan szép mikor alszik – gondoltam. Nincs szívem felébreszteni.
Óvatosan kiszabadítottam magam az öleléséből és finoman elfektettem a kanapén. Lágyan megcsókoltam és halk léptekkel felmentem a szobámba.
- Még csak reggel fél 7 van – mondtam csak úgy magamnak és az órát nézztem. Kint még sötét volt, épp csak hajnalodott, de így is észrevettem valamit és muszály volt elmosolyodnom – Legalább végre havazik.
Egy ideig elmélyülten meredtem ki az ablakon, majd úgy döntöttem lezuhanyozok és átöltözök. Ehez nem kellett több fél óránál és amint végeztem, visszamentem a nappaliba.
Sam még mindig aludt és én nem akartam felébreszteni. Az egyik foltel háttámlájáról levettem a puha takarót és ráterítettem.
- Aludj csak tovább, szépséges angyal – súgtam a fülébe.
Nem telt bele egy óra mikor észrevettem, hogy ébredezik. Ez idő alatt készítettem egy kis forró zöldteát, ami mostanra már pont iható volt.
- Jó reggelt – nyújtózkodott és rám mosolygott – mennyi az idő?
- Reggel 8 óra.
- Olyan szépet álmodtam.
- Igen? Mit?
- Hogy egész végig itt vagy mellettem és angyalnak hívsz.
Ezen a kijelentésen elmosolyodtam.
- Nem csak álmodtad, tényleg így volt – mondtam és a kis kávéasztalról elvettem két csészét és egyiket feléje nyújtottam.
Sam mosolyogva vette el és emelte meg.
- Kettőnk!
- Kettőnkre… - koccantottuk össze a csészéket.
Észrevettem, hogy Sam úgy kortyol bele, mint a britteknél szokás, eltartott kisujjal.
- Nem is tudtam, hogy ez Los Angelesben is szokás.
- Ott nem csak 8 éves koromig Londonban éltünk, utána költöztünk el.
Próbált megtanítani erre a kézmozdulatra kevés sikerrel. De mindketten elkezdtünk nevetni a szerencsétlenkedésemen.
- És most mit csináljunk? – kérdezte.
- Nem is tudom… - kezdtem el nyújtózkodni és átkarolva a vállát közelebb húztam magamhoz – nekem lenne egy-két ötletem.
- Ki vagy te és mit tettél azzal a szerény sráccal, akit megismertem? – gúnyolódott Sam és az ölembe feküdt.
- Inkább a kérdés, hogy te mit tettél vele?
- Csak egy kis apróságot. Beleszerettem – mosolygott rám és beletúrt a még vizes hajamba.
Percekig némán meredtünk egymás szemébe, majd azt vettem észre, hogy átkarolja a nyakam én meg magamhoz ölelve lágyan megcsókoltam. Mikor az ajkaival már nem értem be, lassan lejjebb mentem és a nyakát kezdtem el csókolgatni. Sam mélyeket sóhajtott miközben gyengéden harapdálni kezdtem.
- S-Seita… - mondta elhaló hangon.
Éreztem, hogy ellenkezni akar, ezért mohón kaptam az ajkai után.
Most Sam volt az, aki megelégelte és áttért a nyakamra. Nem fogta vissza magát, egyből elkezdte harapdálni a nyakszirtemet. Elviselhetetlen vágyat éreztem, hogy itt helyben a magamévá tegyem. A kezem szinte magától mozdult. Lassan simítottam végig a hátán és mikor a derekához értem, gyengéden benyúltam a vékony, kötött ruhadarab alá és egyre feljebb csúszott kezem.
Éreztem, hogy Sam elkezd remegni az érintésemtől és kezét az enyémre tette.
- Ne… Ezt nem szabad – mondta miközben felkelt az ölemből.
- Sajnálom.
- Tudhattam volna. Te is olyan vagy, mint a többiek – fakadt ki Sam és zaklatottan indult az ajtó felé.
- Várj – ragadtam meg a kezét – sajnálom, tényleg. De hidd el, hogy én tényleg teljes szívemből szeretlek, és soha nem tennék olyat, amivel ártanék neked.
- És ez az előbbi?
- Csak már olyan régóta vágytam arra, hogy veled legyek, hogy elfelejtettem mit szabad és mit nem… Tényleg nagyon sajnálom…
Sam csak rövid idő után fordult felém és mosolyogva ölelt át.
- Akarod? – súgta a fülembe.
- Csak ha te is.
Nem mondott semmit, csak megcsókolt és hagyta, hogy tegyek vele, amit akarok.
Kezemet a vállára tettem és lassan húztam le róla a zavaró ruhadarabot. Sam az ingem gombjaival matatott és ki is gombolt kettőt. Ajkaink végig összeértek, én pedig már nem tudtam uralkodni magamon. Megfogtam a derekát, magamhoz húztam, majd elfektettem a kanapén. Lassan kezdtem el felhúzni a felsőjét és már majdnem teljesen levettem, mikor hangos koppanásra lettünk figyelmesek. Egyből felkaptuk a fejünket és észrevettük, hogy az ajtó tárva nyitva van és besüvít a szél. Egy hangos huppanás és Dant berántják a hóba a kistestvéreim.
- A francba – mondtam ki hangosan és egyből felpattantam.
Sam is visszavette felsőjétés én is begomboltam az ingemet.
Mire Dan beért, mi azt a látszatott keltettük, hogy alszunk, még a takarót is magunkra terítettük. De ezt a látszatott nem tudtuk sokáig fenntartani, mivel Naoki szokásához híven egyből ráugrott a kanapéra.
- Bátyó! Ébresztő! – kiabált a fülembe.
- Fent vagyok.
- Bátyó, ki ez a lány?
- Samantha, ha nem tévedek – csatlakozott be Dan.
- Igen, de szólíts csak Samnek – mosolygott rá.
- Csak nem az öcsém barátnője vagy?
- Magadtól jöttél rá? – kérdeztem flegmán.
- Ugyan, nem volt nehéz kitalálni. Elég bizonyíték, ami a nyakatokon van.
Mindketten rátettük a kezünket, de mielőtt elkezdtem volna magyarázkodni, a két kishugom elkezdett ugrálni a kanapén.
- Ma lesz a nap, ma lesz a nap – kiabálták.
- Milyen nap? - érdeklődött Sam.
- Apa hazajön, apa hazajön – estek le mindketten a kanapéra.
- Akkor jobb, ha én elmegyek. Nem akarok zavarni.
- Ne – vágtam rá egyből – Vagyis… Nem szeretnéd megismerni a családot?
- Hát – kicsit elgondolkodott majd elmosolyodott – de, nagyon szívesen.
- Remek, akkor kezdem is. A bátyám, Dan a suliban már biztos találkoztatok. Az öcsém Naoki, a két kishugom Mia a szőkehajú, Layla a barna és a legkisebb hugom Mion – vettem ki a hordozóból.
- Jaj de aranyos – mosolygott rá Sam.
Mion szintén elmosolyodott és elkezdett kacarászni.
- Tetszel neki – jelentettem ki.
- És a szüleid?
- Mint hallottad, apám ma jön haza, anyámmal meg már találkoztál a kórházban. Ő volt az orvos, aki kezelte Diát.
- Egyébként, ha érdekel, kint már bokáig érő hó van – mondta Dan és rám nézett.
- Látom volt alkalmad közelebbről megnézni – gúnyosan mértem végig.
- Még egy ilyen beszólás és te is kaphatsz belőle.
- És? Ismersz, én imádom a havat.
Még jó, hogy épp vettem fel a kabátomat, ugyanis a tesóim egyszerre ugrottak nekem és löktek ki az ajtón, bele a hóba.
- Fürdetés! – kiabálták egyszerre és belenyomtak.
Sam az ajtóból nézte és nevetett, miközben vette fel a kabátját.
- Ohh. Szóval szerinted ez vicces?
- Nem. Ez röhejes – fakadt ki belőle a nevetés.
- Tényleg? Akkor ehez mit szólsz? – fogtam meg a kezét és lehúztam magam mellé.
- Ez nem ér.
- Dehogyis nem.
- Igen? Akkor ezt neked – nyomta bele arcomat a hóba.
Még soha nem esett ilyen jól az, hogy percekig feküdjek a hóban, mert most Sam is itt volt mellettem, amitől még szebbnek éreztem a pillanatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése