Végre az én évszakom is eljött, a tél. Bár az idő egyre hidegebb volt, de a hó nem esett, amit nagyon sajnáltam, de nem számít. Ma este lesz a bál és ez már az utolsó óra, amiből már csak 10 perc van. Viszont ezt alig lehet kibírni, mert mindenki halálra unja magát.
És még egy jó hír. Dia már jól van, megint jár edzésre és már Arashi sem olyan hulla, mint volt eddig. Az órát kezdtem el nézni és észrevettem, hogy a tanár kimegy, ezért mindenki elkezdi elfoglalni magát. Én is így döntöttem.
A táskámból kivettem egy doboz dinnyés Pockyt. Hát igen, látszik, hogy Hokkaidón vettem 2 dobozzal.
- Mit eszel? – kérdezte Arashi.
- Pockyt, kérsz?
Alig mondtam ki, de már kivett belőle két pálcikát.
- Érdekes íze van.
- Dinnyés, otthonról van.
- Mikor voltál Hokkaidón?
- Még az őszi szünetben – miközben mondtam hátrafordultam. – Kérsz te is?
- Miért ne – mosolygott rám Sam és kivett egyet – még úgy sem ettem ilyet – kicsit habozott, de végül beleharapott a végébe. – Nagyon finom.
Hátradőltem a székkel és közelebb hajoltam hozzá, hogy Arashi ne hallja, amit mondok.
- Dia és Arashi első csókját is egy ilyen okozta.
- Tényleg?
- Igen.
És végre megszólalt a várva várt hang, a kicsöngetés hangja.
- Hányra menjek érted?
- Fél hatkor jó lesz?
- Akkor majd este találkozunk.
Sam csak mosolygott és kiment a teremből.
- Lemaradtam valamiről? – értetlenkedett Arashi.
- Sam velem jön a bálba
- Elhívtad?
- Már vagy egy hónapja.
- És én erről miért nem tudtam?
- Mert suliban úgy néztél ki, mint valami zombi. Amit mondtam neked egyik füleden be a másikon ki.
Erre semmit sem mondott, mert tudta, igazam van. Amikor Dia még kórházban volt mindig késő estig maradt és nem nagyon aludt. Nem csoda, hogy úgy nézett ki, mint valami halálra ítélt.
És végre a bál estéje. Még midnig nem akartam elhinni, hogy tényleg eljön velem. Alig bírtam kivárni az estét és egy kicsit hamarabb is érkeztem, de amint megláttam őt, még a lélegzetem is elakadt.
Gyönyörű méregzöld ruhája kiemelte tökéletes vonásait. Vállát csak egy vékony pánt takarta és a ruha szabása kihangsúlyozta a dekoltását, valamint hosszú lábait. Fekete magassarkujában már majdnem olyan magas volt, mint én.
- Gyönyörű vagy – mondtam, amint magamhoz tértem a kábulatból.
- Kö-Köszönöm – pirult el Sam – akkor mehetünk?
- Még szép.
Egymásba karoltunk és indultunk is a bálba.
A bált az iskola tornatermében rendezték, ahol a díszítés nagy részét mi csináltuk. Mindenhol kék és fehér szallagok, díszgömbök és üvegdíszek.
- Büszke vagyok magunkra, nem is lett olyan rossz – mondta Sam elmosolyodva.
- Igen, szerintem is jó lett.
- Emlékszem milyen bajt okoztunk, amikor elkezdtük egymást festeni.
- De legalább megtudtuk, hogy jóláll neked a kék – nevettem el magam és Sam is elkezdett kuncogni.
A zene hírtelen elhallgatott és mindenki a színpad felé nézett, ahol már az igazgatónő állt egy papírral a kezében. Mindenki kezdte azt hinni, hogy beszédet készül mondani, de én csak mosolyogtam, mert tisztában voltam a mondani valójával.
- Egy kis figyelmet kérnék fiatalok. Szeretném nektek bemutatni a ma esti vendégeket, akik…
- Talán rólunk van szó? – hallatszott egy ismerős hang a bejárat felől.
Mindenki egyből odanézett és egy emberként sikoltottak fel. Ugyanis a díszvendég az Akai Hoshi valamint Hiroto volt.
- Mi is nagyon örülünk nektek – intet Any – és ideje feldobni ezt a bált, mindenkinek bolgod karácsonyt! – kiabálta és már a színpadon bele is kezdett a gitárszólójába.
Persze a többiek sem tétlenkedtek, mind felmentek a színpadra és egy igazi koncert hangulatot teremtettek.
- Van hozzá valami közöd? – kiváncsiskodott Sam.
- Baráti szívesség. Remélem, tetszik a meglepetés.
- Mi-Miattam csináltad?
- Igen, remélem, örülsz neki.
- Köszi – ölelt meg hírtelen, de hamar el is engedett. – Bocs.
- Miért? Élvezt… - a mondat végét elharaptam, mert így is sokat mondtam.
- Mit mondtál?
- Semmit. De… Nem megyünk táncolni? – nyújtottam a kezemet felé.
- Azt hittem meg sem kérdezed – megfogta a kezemet és ahgytuk, hogy a zene vezessen minket.
Sokáig táncoltunk és jól éreztük magunkat, de egyre kevesebben maradtak a táncparketten mikor meghallották, hogy lassú szám következik.
Nem tudtam, mit tegyek, de szerencsémre nem is kellett. Sam ajánlotta fel, hoyg még egy utolsó tánc, mielőtt elmegyünk.
- Jól van – egyeztem bele.
Tánc közben a hátát a mellkasomhoz szorította, és egy pillanatra éreztem az illatát. Éreztem a vanília illatot a hajában. Kezeimet a vállára tettem és lassan végig simítottam a karjain és ujjaimat összekulcsoltam az övével, majd átöleltem.
Percekig így táncoltunk, amíg azt nem vettem észre, hogy elengedi a kezemet és szembefordul velem. Szemeiben érdekes fény csillant és észrevettem, hogy egyre közelebb hajol hozzám.
Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem a lélegzetét az arcomon. De mikor már majdnem megcsókoltam, megszólalt a tűzjelző sziréna. Ez önmagában nem zavart volna, csakhogy körülöttünk mindenki kiabálva rohant ki és lökdöste a másikat.
És mivel a lehetőség elúszott, mi is inkább menekülőre fogtuk. Utólag kiderült, hogy egyik srác nyomta meg véletlenül a tűzjelzőt. De ez a baleset a bál végét jelentette egyben.
- Gyökér – jelentette ki Sam miközben hazafelé tartottunk.
- Az – hagytam rá.
- Elszúrta az egészet, pedig olyan jól éreztem magam.
- Ha már itt tartunk – támaszkodtam neki a kis kerítésnek – mintha épp valaminek a közepén lettünk volna – kajánul elvigyorodtam.
- Hm… Valóban? Mi lenne, ha emlékeztetnél – hajolt közelebb Sam.
A csillagos ég és a fogyó Hold rá a tanum, hogy már olyan közel voltunk egymáshoz, hogy hallottuk egymás szívverését. Csakhogy a csoda most is elmaradt, mivel lámpák fénye világította meg a verandát és a résnyire nyílt ajtón egy idős férfi nézett ki.
- Ez a nagyapám – mondta halkan Sam – nem szeret fiúval látni.
- Értem – mondtam csalódottan.
- Ne aggódj, lesz még alkalom.
- Igen… biztos… - feleltem határozotlanul.
Sam az ajtóból még integetett és mielőtt bement volna dobott nekem a levegőben egy csókot, én meg eljátszottam, hogy kapkodok utána. Ezen csak felnevetett és végül bement.
Kis ideig elmélyülten néztem a csillagokat majd lassan elindultam haza.
Alig múlt el kilenc óra mikor hazaértem. Dan még a nappaliban nézte a tévét, és ahogy a hangokből kiszűrtem a tesóim fogatmosnak a fürdőben. Nem érdekelt miben vagyok, egyszerűen ledobtam magamat a kanapéra.
- Mit hagytam ki? – kérdezte Dan rekedt hangon.
- Nem sok mindent, de te is jókor betegedtél meg.
- Nekem mondod? – kezdett el köhögni.
- Kérdezhetek valamit?
- Ha nem matek, akkor egész nyugodtan.
- Milyen érzés… Az első csók?
Erre a kérdésre Dan arca teljesen fehérre sápadt.
- Bocs, de szerintem rosszul hallottam valamit.
- Jól hallotad. A bálon majdnem megtörtént, de egy kretén miatt mégsem.
- És? Akkor miért nem kísérted haza és kaptad le?
- Próbáltam, de szintén nem jött össze. Szóval válaszolnál a kérdésre?
- Nem értelek, pedig rokonok vagyunk. Mindent meg akarsz magyarázni. Hát most szólok, hogy a szerelemre nincs meghatározás, ezt egyszerűen érezni kell.
- Kösz, ezzel most ki vagyok segítve.
- Majd ha eljön az ideje, úgy is megtudod.
- Kösz, ezzel most ki vagyok segítve.
- Majd ha eljön az ideje, úgy is megtudod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése